2017. június 13., kedd

Debreceni kritika a Kispadról

"Habitusunknak megfelelően el is fogadhatjuk a Bethlenfalvy Ádám bemutatta és tökéletesen eljátszotta történet tragikus végét, de épp az ellenkezőjét is kérhetjük, vagy akár mi magunk színre is vihetjük. Játszhatunk ezzel az egyébként véresen komoly mesével vagy mesében. Ám a játékunk után még sokáig gondolkodnunk kell rajta." - izgalmas kritika a debreceni Kispad előadásunkról. Köszönjük a meghívást a Csokonai Színháznak!
A teljes kritika itt olvasható. 

2017. június 7., szerda

Kispad Debrecenben

Június 8-án 19:00 órától a debreceni Csokonai Színház stúdiótermében lesz a Kispad.
A kétórás programra szeretettel várunk minden érdeklődőt! Jegyek a Csokonai Színházban válthatók az előadásra.

Hír az eseményről itt olvasható. 

2016. november 28., hétfő

Kispad Bergenben

Október 5-én Bergenben angol nyelvű előadás és foglalkozás volt a Kispadból.
Az EGT Alap támogatásával elindult az InSite Drama legújabb projektje, melynek címe: “Színházi nevelési tapasztalatcsere hat magyar színház, egy norvég egyetem és egy norvég színház művészei és szakemberei között“. A projekt első lépéseként október 2-9. között 18 fős delegáció utazott Bergenbe.
Egy mini-fesztivál keretében 7 színházi nevelési program mutatkozott be, ezek közül 4 magyarországi teljes komplex színházi nevelési előadás (TIE).
A Benched előadását izgalmas vita követte arról, hogy milyen történeteket hasznos feldolgozni diákokkal.


2015. június 6., szombat

Málta, Szekszárd, Budapest

Május 29-én az Ifjúsági Únió meghívására Szekszárdon játszottuk a Kispadot. Több iskolából érkeztek résztvevők a programra.

Június 4-én Máltán a Facing the Gap projekt képzésének részeként játszottuk egy helyi lányiskola diákjainak a Kispadot angolul, amit a képzés résztvevői megfigyeltek.

Az idei évadban utóljára június 11-én játsszuk a Kispadot a Trafó Gondolat Generátor programjának keretében a budapesti István Gimnáziumban.

A Kisapd máltai előadásának megvalósítását két támogatónk tette lehetővé:

 

2015. május 7., csütörtök

Kispad előadások a Gondolat Generátorban


A sikeres Fórum '15 szereplés után újabb Kispad előadásokra kerül sor május-június a Trafó Gondolat Generátor programja keretében.

Előreláthatólag 5 Kispad előadás lesz a következő hetekben, az időpontokat itt találja.

2015. március 18., szerda

Egy novemberi Kispadról...

Egy rövid beszámoló egy novemberi Kispadról, ami a Tantermi Színházi Projekt keretében valósult meg. Szabó Julcsi két foglalkozást nézett végig, és a következőket írja róluk:


InsiteDrama: Kispad (Tóparti Gimnázium, Székesfehérvár, 2014. nov. 20.)


Erős, hatásos, mégsem hatásvadász. Addig mantrázza a férfi a történetet, hogy egy jobbérzésű fiatalban joggal merül fel az az érzés, hogy „légyszi, ne ezt meséld már a gyereknek”. Erre is épít a program: te mit mesélnél egy kisgyereknek? Milyen útravalót adnál? A végtelenül szimpatikus feladatokkal tűzdelt foglalkozások egyszerre kívánják meg az ifjúság kreativitását és állásfoglalását, miközben semmi sem kötelező. Két előadás egymás utáni megtekintése után sem tudtam visszamondani azt a történetet, amit egy kilencedikes gondolkodás nélkül szó szerint idézett. Chris Cooper szövege és a Bethlenfalvy Ádám által játszott férfi sem hatásokkal operál – sokkal fontosabb eszközként tekint minden olyan megfogható dologra, ami kapaszkodót adhat a nézőknek. Ezekhez a tárgyakhoz köti aztán az egyes epizódokat, hogy támpontokat adjon későbbi esetleges felhasználásukhoz. Nem-formális oktatási módszereket használ, külön kiemelném, hogy azon kevés előadás egyike, melyben nem közbeékelődött foglalkozásrészek vannak, hanem az előadás elkülönülve áll helyt a beszélgetés és szituációs játék mellett. Előadásként (is) érvényes. 

Bethlenfalvy Ádám és Szilágyi Sára drámatanárok nem csupán kérdéseket intéznek a diákokhoz; megmozgatnak, kérdésfeltevésre késztetnek, kreatív feladatokat kínálnak, a rossz válasz lehetősége nélkül. Arra késztetnek, hogy világíts rá mindarra, ami szép. Hogy azt vedd észre, amiért érdemes. Ezért az előadásért például érdemes.

Köszönjük Julcsi! 

2015. március 12., csütörtök

Fórum '15

A Kispad is meghívást kapott a Káva által szervezett szakmai találkozóra. Az előadás a fórum első napján,  április 10-én pénteken lesz, 17.45-kor. A részletes program itt található.

2015. január 4., vasárnap

A Kispadról Kínából

Kínai vendégek nézték meg decemberben a Kispadot. Cao Xi, a legfontosabb kínai színházi nevelési és drámapedagógiai központ kreatív igazgatója beszél a következő angol nyelvű videóban a Kispadról.
Külön érdekesség, hogy Cao Xi lefordította, és bemutatta a darabot Pekingben 2014 júniusában, így jól ismeri azt.



2014. december 23., kedd

Összesítés

2014 május 22-én mutattuk be a Kispadot. A Gondolat Generátor programnak és a FÜGE Tantermi Színházi Projektjének köszönhetően az idei év során 24 alkalommal játszhattuk az előadást.
Eddig összesen 595-en látták, ebből 528 diák volt, 67 felnőtt. Összesen 16 különböző iskola diákjai vettek részt a programon, az előadást az ország 5 különböző településén játszottuk.
Játszottuk fesztiválon (Bánkitó Fesztivál), szakmai közönségnek (Szakmai bemutató a Trafóban), és országszerte gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakiskolákban.

Ezen az oldalon olvashat egy rövid összeállítást, amit a kapott visszajelzésekből állítunk össze.

2015-ben pedig bemutatjuk a Kispad angol nyelvű változatát!

2014. december 6., szombat

Beszámoló a Kispadról a Socfest.hu-n


"Kicsengetnek, a tanítás folytatódik, a tanulók órára sietnek, és mi, jogilag felnőttek is visszatérünk a hétköznapi életbe.  A kemény témák ellenére is megkönnyebbülést érzek: talán mi is átírhatjuk a sztorink végét, akkor is, ha az eleje adott."

A teljes írás itt olvasható.

2014. október 17., péntek

Graffiti a padon

A parkban lévő padon graffitik vannak. Ma a diákok - többek közt - ezt alkották. Szerintem találó.



2014. október 10., péntek

Előadások

 
"Nekem arról szólt az előadás, hogy sok problémát nem tudunk egykönnyen megoldani, félretenni, nem tudjuk kidobni őket, mint ahogy a szemetet a kukába."  

Október 8-án a Váci Mihály Kollégiumban játszottuk a Kispadot, amiről a fenti mondatokat írta az egyik résztvevő.

Október 9-én a Budai Középiskola műszakis diákjaival töltöttünk két izgalmas órát. Köszönjük mindkét csapatnak és tanáraiknak!

2014. október 8., szerda

Kritika

"A sztorija egyébként egészen hétköznapi, ijesztően ismerős: gyerekkori sebek, alkoholizmus, elrontott házasság, munkanélküliség, és ami ezzel jár, bizonytalan lakhatás, rettenetes magány. Ami ebből következik, az az agresszió, a világ igazságtalanságának megélése. Bethlenfalvy figurája megfeszül azért, hogy megtudja az igazságot arról, hogy került ebbe a szorongató helyzetbe, ám mivel magával képtelen szembenézni, felelősök után kutat. Meg is találja őket, de nem a személyes életében, hanem arctalan társadalmi csoportokban, összeesküvés-elméleteket gyártva. Bevándorlók, zsidók, cigányok, újságírók, különösebben nem is kell gondolkozni rajtuk, az ellenségképek szépen bele vannak ágyazva a kollektív tudattalanunkba, régi ismerőseink ezek a mechanizmusok."
 
Megjelent Puskás Panni kritikája a Revizoron a Kispad szakmai bemutatójáról.



2014. szeptember 29., hétfő

Őszi előadások

Újra elkezdtük játszani a Kispadot. Szeptember 24-én a Harsányi János Szakközépiskolában voltunk, a 10. sz diákjaival dolgoztunk, nagyszerű élmény volt. A szakiskolások visszajelzéseit osztályfőnökük továbbította nekünk:


"Az előadás nagyon tetszett, és tükrözte a valóságos életet; hogy mi van a mai világban."
"Szórakoztató, élménydús, vicces nap volt. Maga az előadás profi és érdekes volt."
"Nagyon tetszett, eléggé érdekes volt. Furcsa volt a történet egy-egy része, de izgalmas volt nézni. Úgy mesélték a történetet, mintha mi is részei lennénk; izgalmas volt átélni a sztorit.
Jók voltak a feladatok. Nekem az a rész tetszett, amikor a kisbabának meséli el az álmát."
"Tetszett, hogy olyan közvetlenek voltak velünk, mintha régóta ismernénk egymást. Kedvesek és segítőkészek voltak."

Szeptember 25-én a Trafóban tartottunk szakmai bemutatót. Októberben a Tantermi Színházi Projekt támogatásának köszönhetően több budapesti és vidéki iskolában is lesznek előadásaink.

2014. szeptember 10., szerda

Kispad - szakmai bemutató


Időpont: Szeptember 25. csütörtök; 15.30 - 18.00
Helyszín: Stúdió terem, Trafó; 1094 Budapest, Liliom u. 41.

 Az InSite és a Trafó tantermi előadásának szakmai bemutatóján felnőtt vendégeinknek kínálunk lehetőséget arra, hogy megnézzék a Kispad c. előadást, és résztvevőként kipróbálják a hozzá kapcsolódó interaktív programot.
A szakmai délután a Gondolat Generátornak – a Trafó színházpedagógiai programjának - bemutatásával indul, és a saját élményű színházi nevelési előadás után egy elemező beszélgetéssel zárul.  

2014. szeptember 5., péntek

2014. július 22., kedd

Bánkitó Fesztivál

Július 17, Bánkitó Fesztivál. Mi jól éreztük magunkat, izgalmas volt fesztivál-helyzetben is kipróbálni a programot.

A kísérletről még egy cikk is említést tesz:
"Erre már azért is megérte beülni, mert az előadás alig három perc alatt tűpontos kordiagnózist hívott elő a nézőkből." Itt olvasható a teljes cikk, bár el kell mondjuk, hogy mi nem pont olyannak láttuk a fesztivált, mint amilyennek a szerző...

Szeptembertől meg a Tantermi Színházi Nevelési Projektnek köszönhetően ismét iskolákban.

2014. június 12., csütörtök

Foglalkozás fotók

Tóth Ridovics Máté készített fényképeket a Kispad egyik foglalkozásáról. Ízelítőként pár kép:

2014. június 8., vasárnap

Előadások

A Trafó Gondolat Generátor programjában résztvevő osztályok vettek részt a Kispad első előadásain. Az Apáczai Kollégium, a Klebelsberg Gimnázium, a Vörösmarty és a Bethlen Gábor Gimnázium diákjaival gondolkoztunk közösen a látott és halott történeteken.
Hamarosan elkészülnek a fotók, és a nyár során egy rövid videó is fog készülni a programról. Élőben pedig legközelebb a Bánkitó Fesztivál keretében lehet részt venni a programon.